Elvertük a Diósgyőrt. NB I-es csapat nem vagyunk még ennyitől, de nagyon jólesett. És nem csak az eredmény miatt, az azért egy edzőmeccsen mindig is másodlagos. A játékunk, az volt kedd délután első osztályú.

Az időpont minden, csak nem szurkolóbarát, hétköznap délután egy óra, amikor a nap első meccse elkezdődik, a cseréink játszanak a REAC ellen. Szünetig több hiba és pontatlanság, 2-1 oda, de utána összekapjuk magunkat, totális fölény, és 3-2-es győzelem, Kákonyi két, Vass egy góljával. A legszebb az egészben pedig valóban az, hogy kombinatívan, sok szép rövid passzal, rettentő okosan játszik a kispad. Hanyagoljuk a nagy szavakat, de ez már-már olyan játék volt, mint a legszebb, igazi MTK-é néhány évvel ezelőttről, amikor még képesek voltunk kipasszolgatni a teljes magyar mezőnyt. A játékbeli előny több volt, mint egy gólos, a REAC-nak szünet után momentumokat sem hagytunk. Ha ki kell emelni valakit az igazán jó csapatból, akkor az Vass lehet, aki amilyen alacsony, olyan gyors, nyilván gyűlölnénk, ha ellenünk játszana, és Szabó Ádám, aki a múlt szombat után már megint úgy tűnik, hogy vissza akar kerülni az első csapatba.

A meccs után a büfében folyik tovább az élet, megjelenik személyesen A Mátyus Jani, akit néhány öreg szurkoló már csak úgy nosztalgikusan be is kóstol. Meglepő módon nem MTK-sok, hanem első ránézésre unatkozó budafoki nyugdíjasok, a témának pedig köze nincs a meccshez: hogy is volt az az eset Csertőivel? Na igen, vannak témák, amik soha nem halnak el.

És aztán a kezdőcsapat meccse, MTK-Diósgyőr. Az első félidő egy élmény. Küzdünk, hajtunk, olyan lelkesedéssel, amilyen sok éles bajnokinkon sem volt mostanában. A kapujukhoz szögezzük a szinte teljes első csapatukkal kiálló miskolciakat. Uraim, ezt hívjuk mi futballnak – mondhatnánk, és ennél őszintébben ez már csak akkor hangozna, ha nem volna a vendégkapu előtti utolsó tíz méter. De van. De ott van, és ahogy a csatársorunk három napja sem volt az igazi, úgy most is bejönnek a totálisan értelmezhetetlen hibák. 0-0-lal fordulunk, a második félidő elején pedig a Diósgyőr csinálja azt, amit mi addig, teljesen átadjuk nekik a terepet. Hegedüs három-négy hatalmas védéssel meccsben tart minket, aztán jön Szekeres, és egy hatalmas butasággal összehoz egy tökéletesen fölösleges tizenegyest. Felrúgni a csatárt akkor, amikor az már az alapvonalnál sétálgat, két lépést kellett volna még kijjebb szorítania és jöhetett volna a kirúgás, hát ez minimum hatalmas hülyeség volt tőle. 0-1. Aztán újra elkezdünk játszani, kiegyenlítettebbé válik a meccs, és öt perccel a vége előtt jön az, amire aztán tényleg senki nem számított: a Frank-gála. Frank, aki pedig hónapokon keresztül folyamatosan képes megmutatni minden adottságot, ami az embert hihetetlen antifocistává teszi, most kétszer is tökéletesen ér a labdához, ezzel pedig nem tud mit kezdeni a Diósgyőr. Előbb a 85. perc körül Wolfe beadását lövi be, majd alig a lefújás előtt egy végsőkig kijátszott akcióból a kapuba passzol. Szép volt.

Jó volt látni ezt a meccet. Egy erős NB I-es ellenfél fölé tudtunk nőni – ha megmarad ez a csapat, van jövője. Hegedüs sokáig kevés munkát kapott, de amikor negyedórára rá hárult a meccs minden terhe, bravúrokkal tartotta az eredményt. Hátul Hajdú nem volt rossz, de Vadnai a helyére érezhetően erősítést jelentett, Eppel továbbra is elvan a még mindig furcsa új posztján, Szekeres butát hibázott a tizenegyesnél, de nagy rakkolással jóvátette, és Wolfe is összehozott a stabil védekezés mellett egy gólpasszt. A Zsidai, Vukmir, Kanta középpálya nemhogy NB I-es szintű, hanem az élvonalban is a legerősebbek közt a helye, amikor pedig Nikházi beállt, csak még jobb lett. Elöl lehetnek gondok - Könyves továbbra sem az igazi, ahogy Pál sem, ráadásul ő még le is sérült. Frank a végére csak belelendült, Molnár pedig olyan szinten nem hozott értékelhetőt, hogy bár a szünetben állt be, Garami nagyjából húsz perc után le is hozta.

Úgyhogy a tanulság eddig: jók vagyunk, jól haladunk. Ha az NB I felé, akkor az NB I felé. Nem lesz egyszerű menet visszajutni, de ha tartjuk ezt a játékot, akkor meg tudjuk mutatni, hogy ott a helyünk.